zentai baba mama klubzentai baba-mama klubZentai baba mama klubZentai baba-mama klubbaba mama klubBaba mama klubzentai baba mamazentai baba-mamaZentai baba mamaZentai baba-mama

Szeretettel köszöntelek a Zentai baba-mama klub honlapján!

Kosiczky Katával kismamaként, a terhesgondozáson ismerkedtem meg 2015-ben, és hamar kiderült: egészen hasonló a szemléletünk. A szülés után egyre többet beszélgettünk, és azt tapasztaltuk, hogy azonos elveket vallunk a gyermeknevelésről. Úgy éreztük, hogy nagy szükség lenne egy olyan helyre, ahová a kisgyermekes szülők eljárhatnak ismerkedni, barátkozni, és ahol hasznos információk cserélődhetnek. Nem sokkal később megalapítottuk a Zentai baba-mama klubot. Az élet aztán úgy hozta, hogy Kata, egyéb kötelezettségeinek eleget téve, háttérbe vonult.

A klub azért jött létre, hogy ismertesse a naprakész és hiteles forrásokból származó információkat, bátorítsa, motiválja a kismamákat és édesanyákat, hogy a várandósság alatt, a szülésre való felkészülésben, illetve a kisbabás, gyermekes mindennapokban támogassa őket. Az egyesület célja, hogy segítsen eligazodni az anyaság útvesztőiben, közösséget teremtsen, teret biztosítson a tapasztalatcserére, erősítse az anyai ösztönöket és az önbizalmat, prevenciós tevékenységeivel hozzájáruljon a nehézségek megelőzéséhez, pszichés támogatást nyújtson az érzelmileg megterhelt édesanyáknak, valamint szükség esetén információt biztosítson a szülőknek arról, milyen szakembereket kereshetnek fel a különböző problémák felmerülésekor (pl. mozgásfelmérés, orvosok, korai fejlesztés, szoptatási nehézségek, hordozás, szülés utáni depresszió, stb.).

Napjainkban rengeteg információval találjuk szembe magunkat, és az eligazodás nem mindig könnyű. Ez a közösség azért alakult meg, hogy a családok könnyebben és gyorsabban választ kaphassanak a kérdéseikre, és, hogy támogassuk őket.

A Zentai baba-mama klub megszületését gyermekeink, Luca és Dávid inspirálták.

Tomić Edina, az egyesület elnöke

image

RÓLUNK

"Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat."

Antoine de Saint Exupéry

A Zentai baba-mama klub hiánypótló kezdeményezésként, egy kismamákat, édesanyákat, édesapákat, gyermekeket, és gyermekvállalást fontolgató, vagy annak kapujában álló leendő családokat összefogó közösségként jött létre 2017 márciusában.

Az egyesület a családokkal való törődést, közösségteremtést, a közösség érdekében végzett tevékenykedést és a társadalmi szerepvállalást tűzte ki fő céljának. Azzal a küldetéssel alakult, hogy az édesanyák megkapják a szükséges támogatást, bátorítást az új élethelyzetben, az anyasággal -mint új szereppel- járó nehézségek leküzdésében, továbbá, hogy a (leendő) családokat segítsük gyermekgondozási, gyermeknevelési feladataik ellátásában. Fontosnak tartjuk, hogy a korszerű és baba-mama-barát információ könnyen elérhető legyen mindenki számára, megkönnyítve ezáltal azt az időszakot, amikor nemcsak gyermek, de család is születik. Ennek apropóján ismeretterjesztő előadásoknak is otthont biztosítunk, amelyek révén a felkészülni vágyó szülők nemzetközileg elismert, hiteles és széles körben elfogadott információkat kaphatnak. Olyan szerteágazó -babavárást, gyermeknevelést, családot és anyaságot, női- és anyai létet felölelő - témákkal foglalkozunk, amelyek minden édesanyát és szülőt érintenek.

Tevékenységeink között szerepelnek klubtalálkozók is, melyeknek célja a közösségformálás, a szülői elszigetelődés csökkentése, valamint kommunikációs színtér biztosítása az édesanyák számára. A találkozók szerepe egy összetartó közösség kialakítása az anyukák és a várandósok számára, ahol kikapcsolódhatnak, kötetlenül beszélgethetnek, tapasztalatokat cserélhetnek, megoszthatják kételyeiket, örömüket más édesanyákkal, segíthetik egymást, a gyermekek pedig barátkozhatnak, játszhatnak, ismerkedhetnek, tanulhatnak kapcsolatokat építeni és szocializálódni.

Emellett Montessori-szemléletű fejlesztő gyermekfoglalkozásokkal is szolgálunk, melyek célja, hogy a legfiatalabb korosztály tagjai is minőségi időt tölthessenek közösségben, hozzásegítve őket személyiségük, mozgásuk fejlődéséhez, koruknak és fejlettségüknek megfelelő játékokkal és módszerekkel.

Szervezünk babamasszázs-oktatást, csecsemő- és kisgyermek elsősegély tanfolyamot. Biztosítjuk a gyermekek zenei nevelését, gondoskodunk arról, hogy a gyermekekben kialakuljon a mese szeretete, a mesék, mondókák, bábszínház iránti érdeklődés és vágy.

Röviden összefoglalva, a Zentai baba-mama klub kulcsszavai: közösség, támogatás, szolgálat, együttlét, vidámság, jókedv, új barátságok, mozgás, tanácsadás, információátadás, tapasztalatcsere, fejlesztés, motiváció.

Szeretettel várunk közösségünkbe minden gyermeket, kismamát, édesanyát, édesapát, aki nyitott a publikus társalgásra, a tanácsadásra és -fogadásra, valamint egyéb közérdekű, hasznos információra!

Kellemes és hasznos időtöltést, és jó szórakozást kíván a Zentai baba-mama klub csapata!